2010. október 24., vasárnap

Hogyan vonzuk be lelki társunkat?

Minden emberben megvan a lelki társ utáni vágyakozás. Valóban minden ember keresi a lelki társát, de kevesen hiszik, hogy meg is tudják találni. Az ilyen kapcsolat nem pusztán két ember, hanem két lélek közötti köteléket jelent, ennek az együttélésre és a szerelemre kiható következményeivel együtt.

Már ősidők óta a lelkünkben hordjuk a társunk képét és a vágyakozásunk mindig emlékeztet erre. Azonkívül mindig újra átéljük azt is, hogy a vágyakozásunk nem csillapodhat egy másik partnerkapcsolatban, legyen mégoly harmonikus is az a kapcsolat.
lelki társ
Ugyanis a lelki társunk az útitársunk, egy barát, aki segít, hogy megtaláljuk önmagunkat, és akinek mi segítünk, hogy valódi önmagára emlékezzen vissza. A lelki társunk segít abban, hogy felkészüljünk a végső találkozásra önmagunk másik, elveszett részével. Így mindig találkozunk emberekkel, akik tanulni hívnak minket, akik a számunkra tanítók és társak, és mi az ő számukra szintén azok vagyunk. Így kapcsolatról kapcsolatra, inkarnációról inkarnációra egyre érettebbek leszünk, akik már képesek igazi kapcsolatra és szeretetre, és készek az önmagunkkal való találkozásra.

Minél érettebbek vagyunk, annál jobban kiteljesíthet a találkozás a lelki társunkkal, annál szabadabbnak érezhetjük magunkat mindketten. Ezért lehetőleg ne próbáljuk sürgetni ezt a találkozást, hanem készüljünk fel arra, hogy a megfelelő időpontban megtörténik, és ez a megfelelő időpont csak akkor jön el, ha már mindketten készen állunk a találkozásra.
A lelki társunkkal különböző szerepekben már számtalan alkalommal találkoztunk. Minden találkozáskor egyre jobban összecsiszolódtunk, egyre erősebb lett köztünk a bizalom, és a válás egyre nehezebb. Mindenkiben eleven kép él a másikról a lelkében. Ennek a képnek a segítségével mindig fel tudjuk venni a kapcsolatot a lelki társunkkal, még akkor is, ha jelenleg nincs a Földön. "Mondjuk el" a lelki társunknak, hogy készen állunk a vele való találkozásra, és kérdezzük meg őt, hogy mikorra készül fel, és hogy mikor jön el a megfelelő időpont a vele való végső találkozásra. Ugyanis, ha valóban készen állunk, akkor már soha többé nem válunk el, és mihelyt levetjük a test burkát, ismét egy lénnyé olvadunk össze.
A lelki társunk arányos és tiszta tükör a számunkra, akiben olyan világosan ismerhetjük meg önmagunkat, mint még előtte sohasem.
A felkészüléshez tartozik, hogy nagyon őszintén tisztázzuk, hogy mit várunk el a lelki társunktól. Írjunk le egyszerűen mindent, ahogy álmodunk róla. Legyünk alaposak!

És ami a legfontosabb: engedjünk el mindent! Gondoskodjunk arról, hogy a régi terhektől teljesen megszabadulva találkozzunk a társunkkal. Váljunk valóban szabaddá!
Sokan azért nem találkoznak a megfelelő partnerrel, mert közben túl intenzív kapcsolatban állnak egy nem megfelelő partnerrel. Ha azonban a jelenlegi partnerkapcsolatuk még nem teljesedett ki, ez is a felkészüléshez tartozik. Ne futamodjunk meg, mert csak akkor vagyunk valóban felkészülve, ha ez a partnerkapcsolat teljesen kiteljesedett.

Az is előfordulhat, hogy évek óta együtt élünk lelki társunkkal, csak nem ismerjük fel.
A lelki társammal lelki síkon találkozom, túl a szerepeken és az elvárásokon. A "belső paradicsom kapujává" válik számomra, amely a teljességhez vezető útra nyílik. Úgy szeretem őt, amilyen, és nem aszerint, amilyennek szerintem lennie kellene. A szabadság és bizalom légkörében élek vele, ami először teszi lehetővé számomra a valódi szerelmet.
Lelki partnerként olyan szeretetet élünk át, ami szabadságot ad, és távlatot teremt mindkettőnk fejlődése számára. Ez egy olyan út, amelyen megtalálom a saját igazságomat, és követem azt. A szabadság egy társ szerelme nélkül is lehetséges, de a szerelem nem lehetséges szabadság nélkül. Ez nem csak azt jelenti, hogy a másiknak szabadságot adok, hanem hogy magamat is megszabadítom attól, hogy a másikra szükségem legyen. Csak ekkor vagyok valóban vele, mert ekkor vele akarok lenni, és nem pedig azért, mert szükségem van rá.

Még ha úgy is hiszem, hogy megtaláltam a lelki társamat, mindig készen kell állnom arra, hogy elengedjem őt.
Szerző: AloeViki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése